Amikor az ablakból nézem a hópelyheket, amint leérnek a földre mindig az a gyerekes gondolat jut az eszembe, hogy ezek tulajdonképpen vattacukrok, amik az égből pottyannak le. Sokszor húz a gondolatom ilyen gyermeteg elképzelések irányába... de ezek a hulló nyalánkságok igazából nem olyan finomak, mint a vattacukor! Talán csak a színük hasonlít.

Ma november 27.-e van. Még három nap és December! Jön a karácsony! De én még mindig nem tudom mit vegyek anyunak. Viszont a húgaimnak már kitaláltam még október elején!

Valóban még csak november lenne? Különös. Hiszen esik a hó! Innen jött a vattacukor elméletem is! Na meg a nátha... haapciii!!! Mondjuk idáig nem is említettem, hogy náthás vagyok. De pedig az volnék és már a második hetet húzom! Kezdek kigyógyulni, így csak prüszkölök, mint egy náthás macska.

Jaj el is felejtettem bemutatkozni! A nevem: Liana (Liána). Most 2. éves vagyok a Joachim Friedrich Gimnáziumban. A tanulással soha nincs semmi problémám, mert 4-es átlagom van. Meg van pár 3-as, de az kit érdekel, hogy tesiből -vagy hasonló tárgyakból- hanyas az ember? Véleményem szerint senkit sem.

Most itt ülök az ablakom előtt, a székemen. Éppen a fehéren csillogó tájat pásztáztam, mikor ezen nyugalmas percemet Natasha (Natasa) szakította félbe. Kis kezében a sálát szorongatta és ártatlanul ragyogó, hatalmas barna szemeivel engem nézett.

- Mondd!

- Wendyvel ki akarunk menni szánkózni.

- Én is akarok sokmindent, csak nem mindíg jön össze, tudod?

- De attól kijössz velünk, nem?

- Hogyne mennék. Kis buta!

Örömteli sikítással szaladt ki a szobából. Gondolom egyből rohant testvéréhez, hogy elújságolja neki azt, hogy megyünk szánkózni.

Natasha és Wendy (Wendi) ikertestvérek voltak. Sok furcsa dolog szokott velük történni: gyakran megérzik ha a másik rosszul van, és az is furcsa, amikor befejezik egymás mondatát. Ikrek? Hahh! Már sok ikerpárral meggyűlt a bajom... kezdetben a húgaimmal!

Estig én szoktam rájuk vigyázni, mert anyu és apu állandóan dolgoznak. Este 7-re érnek haza, aztán fáradtan dőlnek le az ágyra. Csak vasárnap vannak itthon. Soha többször! Meg esetleg ünnepnapokon...

Lent az udvar csodálatos. Mindenhol hó van! Müller bá' most is a lépcsőházunk előtt sepri a havat. Jó ízűeket nevet azon, ha kicsi húgaim egyszer - kétszer bénáznak és elcsúsznak.

A padról szemlélem további tevékenykedésüket. Hópelyhek... vattacukrok... apró pillék! Mind egy... már nem szakad annyira, mint még amikor lejöttünk. Elcsöndesedett. A fán két kiscinegét véltem felfedezni, ahogy egymást melengették apró testük hőfokával. Miután egy mosolyt lejtettem a csiripelő cinegék felé egyből eszembe jutott a saját szerencsétlenségem... milyen jó nekik! Bár csak madarak, de mégis szeretik egymást, és óvják a másikat. Bár engem is így óvna s védene valaki! Mondjuk Ő... miért ne lehetne Ő az a valaki? Bár ő hozzám képest brutálisan népszerű... csak néhány srác utálja őt és a bandáját a suliban. Ők is csak puszta féltékenységből. Én már csak tudom, mert tavaly óta mindíg vele álmodok, mindíg ő jár az eszembe..

Kétség sem férhet hozzá... ez a valaki nem más, mint Bill Kaulitz - Trümper.

Egy sikítás! A turbékoló kismadarak meg felreppentek a magasba! Ez röppentett ki engem is a belső monolódomból...

- Na, mi van már megint?

- Natasha elesett.

Odafutottam: kicsit megrémültem, meg kell hagyni... Natasha nagyon sírt... nagyon! Én meg csak kinevettem... most végülis mit csináljak vele?

- Jaj Sasa! Már megint csak bénázol hugi...

Ő könnyes szemekkel csak ennyit mondott nekem:

- Gonosz!

- Béna!

Na erre már végképpen eltörött a mécses... össze is szedelőzködtem. Egyik kezembe Natasha, másik kezemben a szánkó zsinóra, rajta Wendy volt. Müller bá' még megkérdezte, hogy mi történt, de csak ennyit feleltem neki:

- Tetszik tudni Müller bá'... télen sok a közlekedési baleset!

Majd erre mind a ketten felnevettünk és lassan felmásztunk a másodikra. Gyűlöltem, hogy 4 emeletes a ház és nincsen lift! Pedig Magdeburg viszonylag gazdag város. Nem hinném, hogy anyagi csődöt jelentene egy lift beszerelése...

Miután lefektettem a kicsiket aludni, felhívtam anyuékat, hogy minden rendben, majd dobtam egy sms-t Franziskára (Franciska), aki a padtársam és az LB-m is egyben... :) majd leoltottam a villanyt és arra gondoltam, hogy holnap már Billék is jönnek suliba. Ezelőtt egy héttel jöttek haza valami ősz búcsúztató és tél köszöntő partyról, kb hét közepén, azaz Szerdán. De szerintem nem lehettek olyan fáradtak, hogy se csütörtökön, se pénteken nem jöttek suliba... vagy mégis? Na, de ez már a holnap titka...