Szereplők:

Bill Kaulitz - Trümper

Scharlott Kaulitz - Trümper

Tom Kaulitz - Trümper

Simone Kaulitz - Trümper

Gordon Trümper

Georg Listing

Gustav Schäfer

Kitty Frühlinger

Emlékeimben él

[Bill szemszög]

Az életben kegyetlen dolgokat kell átélnünk nekünk embereknek. Még, ha az életed eleinte egy álom később rájössz, hogy ez egyáltalán nem illik egy álomba sem! Ezt viszont akkor még el sem tudtam képzelni...

A nevem Bill. Lehet neked ez sokat mondd, de ez sem több, mint egy normális név. Normális név - normális embernek. Már, ha én az vagyok!

12 éves koromban történhetett, hogy először gondoltam végig ennek az álombeli valóságnak a jelentőségét. Azóta kihat az egész életemre, pedig az idén már a 22-t töltöm. Azok a napok, azok az évek, amiket itt a hátam mögött hagytam - mindre emlékszem! Emlékeimben él Ő is, aki ráébresztett arra, hogy: bár az élet nem egy habos torta, de lehetnek boldog percei minden embernek!

Visszaemlékezés (12 év): Amikor még nem sejtettem semmit - de nem is kellett, hogy tudjam...

A nap még fél úton sem járt felfelé, mert még koránt sincs napkelte. Még csak 3 óra - de én nem tudok aludni. Hát arra vetemedtem végül, hogy sétáljak egyet a házban. Halk léptekkel elindultam - lementem a földszintre anyuék szobájába. Ők már nincsenek itthon. Fogalmam sincs hova mentek ilyen korán! Továbbálltam: a konyhában ittam egy pohár vizet. Gondoltam egyet és óvatos léptekkel átmásztam a zongora-szobába. Ez amolyan társalgó féleség. Itt abszolút nyugalom van! El tudok gondolkozni pár dolgon...

Felnyitottam a zongora tetejét és - bár nem vagyok kifejezetten szakértő, de elkezdtem játszani. A zene és a dó-ré-mi monoton együtthangzása egyre messzebb sodort a valóságtól - ami egyedül visszahozott az egy ajtónyitódás volt és egy szőke kislány...

- Szia Picúr. Te miért nem alszol? Tudod mennyi az idő? - 6 éves kishúgom lépett be az ajtón, kezében a játékmackója lógott szerencsétlenül és ő maga a szemét törölgette. Szája lefelé görbült, és a fény végett hunyorogni kezdett. Azért törölte a szemét, mert sírt? Biztos. Hatalmas kék szemei ragyogtak a könnyektől. Én is megijedtem!

- Mi történt, Scharlott?

- Rossz-rossz-szipp! Szipp! Roszat - szipp - álmodtam! - egy tétova mozdulatsort lejtve felálltam és odamentem hozzá. Letérdeltem elé és megemeltem állát, hogy a szemembe nézzen.

- De az csak egy álom volt, Kis Butám!

- Nem mert... lehet... de... de nagyon... olyan ijesztő volt, Bill! Te nem tudod, mert nem voltál ott, de én úgy féltem.

- Mit álmodtál? Elmondod? - közben magamhoz öleltem és ölbe véve kicsiny, törékeny testét elindultam kifelé a zongoraszobából. Lekapcsoltam a villanyt miközben ő beszélni kezdett:

- Egy csúnya farkas akart engem megenni, én meg hazafutottam, és megette Tomot!

- Miért Tomot? Elrontja a hasát... - nevetett egyet, aztán újból elpityeredett. Úgy látom így nem jutunk egy könnyen döntőre!

Betettem az ágyába, ahol ugyanis még pityergett egy csöppet, de lassan elmúlt a sírógörcse.

- Scharlott: ez csak egy álom volt. Aludj szépen tovább!

- És mi van, ha visszajön a farkas?

- Nem hinném, hogy visszajön. Mindig mondogasd magadban: ez csak egy álom - tűnj el! Tűnj el te rossz álom! Mit gondolsz? Menni fog?

- Remélem. De nem maradsz itt velem? Hátha akkor nem lesz erre szükség.

- Hm. Nem is tudooom... - húztam el szavaimat, mire ő elfintorodott: átlát rajtam! Ennyire kiismert volna? Pedig még csak hat éves! Mégis: ilyen jó emberismerőt keresve sem találhatsz!

Bár Scharlott akkor még csak 6 volt, de már több mindenre képes volt, mint én. Tudott komolyan gondolkodni, mindig tudta hasznosítani magát, sosem volt senki útjában. Ezért volt talán azon érzésem, hogy ő mindig is szerencsésebb volt tőlem...

Emlékeimben él továbbá az is, hogy mennyire elhanyagoltam őt! Lehet ezért is nem ismerem eléggé - pedig a saját, tulajdon húgom!

Visszaemlékezés (18 év): Már nem tudtam...

2008 júliusában nyaralni mentünk. Igaz, hogy csak egy pici tó mellett voltunk (amit még a térkép sem jelöl), de nagyon szép hely volt! Ő akkor 12 lehetett - én 18. De sokkal inkább felnőttesebb volt tőlem! Mind a gondolkodása, mind a tettei, mind a szavai, mind amiket a fejemhez vágott. Sétáltunk.

- Most meddig leszel itthon?

- Nem tudom. Lehet egy hónap!

- Micsoda? De még csak most jöttél haza az európai turnétokról!

- Sajnálom.

- Itthon sem vagytok. Hát fontosabb a munka, mint én?

- Dehogy fontosabb! Miért beszélsz hülyeséget?

Elfordult tőlem. Talán itt szúrhattam el mindent! Ez volt az a pont, mikor a köztünk lévő kapcsolat gyökeresen megváltozott. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire meg fog változni!

A mólónál nekidőlt a vasnak. Én mellé léptem és remegő hangon rákérdeztem arra, ami akkor valóban foglalkoztatott:

- Csak nem haragszol?

- Hm. Ha haragudnék szerinted más lenne? Nem. Akkor sem változna semmi! Az igazság az, hogy téged ez foglalkoztatna a legkevésbé...

- Ezt most úgy mondtad, mintha nem érdekelne a sorsod.

- Mert? Esetleg nem így van?

- Jajmár Scharlott... ne legyél már színésznő! Most mit kell eljátszani a hattyú halálát? - válasz helyett elfordult a tó felé. Lehet kicsit ideges. De amikor megfogta a pólóját és elkezdte felhúzni akkor én már megijedtem, hogy sztiptízelni akar.

- Scharlott te most mit csinálsz? - zavartan fordultam el. Furcsa, hogy zavarba hoz, pedig már számtalanszor láttam meztelenül.

- Nyugi már! - akkor odanéztem és láttam, hogy fürdőruhába van. Nem kell betegnek nézni, de amit akkor vettem észre az az volt, hogy nőtt a melle. Persze! Hiszen 12 évesen esik át az ember azon a bizonyos hormonális átalakuláson. De zavaró, hogy bátyja révén most is a mellét bámulom.

- Hahó Bill! Itt vagy lelkileg is vagy csak testileg?

- Te nekem beszélsz?

- Te idióta! Még szép. - sugárzó arca egy perc alatt eltorzult. Aztán hátra lépett vagy kettőt és átugorva a vasat, s a kb. 20 méter mélly tóba vetette magát. Engem persze a szívroham megkerült! Utánna is kaptam a nevét kiáltozva, de már késő volt. Vagy 10 másodpercig lehetett a víz alatt, aztán felbukkant megint:

- Scharlott te mióta tudsz úszni?

- Hát már kb. egy fél éve. De nem tudhattad, merthogy itthon sem vagy. Csomó mindent nem tudsz rólam, Bill, pedig a saját húgod vagyok! Nem veszed észre magad? - de, akkor már észrevettem magam. Mosolyogva rákönyököltem a vasra és csak azt néztem ahogy ő úszik. Szinte elvarázsolt akkor! Tényleg ennyi mindent nem tudok a saját húgomról? Tényleg az én hibám? Hát másé nem is lehet.

Elmélkedésemből az ugrasztott fel, hogy a húgom sikított egy erőteljeset és eltűnt a víz felszínéről. Továbbra is nyugodt tekintettel pásztáztam a víz azon pontját, ahol ő elsüllyedt. Tudtam mi miért van! Akkor már tudtam.

- Jaj Tom. Jókor jön rád a hülyülhetnék. - gondolkoztam hangosan. De időm sem volt a mondat végéig jutni, mert akkor már mind a ketten felbukkantak. Scharlott a szemét törölgette, Tom meg röhögött.

- Látnod kellett volna az arcodat! Hahaha!!! X)

- Tényleg? Látnom kellett volna, hm? De nem láttam. Viszont a jövődet látom, és nem túl fényes, mert most megöllek! - rávetette magát Tomra, és lenyomta a víz alá. Én továbbra is csak mosolyogtam tudatlanságomon. Szerintem Tom sokkal jobban ismeri Scharlottot, mint én! Ez most nagyon zavar.

Ez időben voltam azon a ponton, hogy közelebb akartam kerülni hozzá: elvégre csak a testvérem! De akkoriban még nem nagyon sikerült...

Visszaemlékezés (14 év): Mikor még nem kellett, hogy tudjam...

Szánalmas lehettem akkoriban. De azt tudom, hogy a jövője egy részét nekem köszönheti! Emlékszem még arra mikor a nyolcadik születésnapján elvittem abba a cukrászdába és a zebránál álltam vele, kedvenc fekete dzsekimbe és a kezét fogtam. A jelzőlámpa váltását vártuk, közben a túloldalon egy idős férfi a padon aludt, s a rohanó emberek - akármennyire is siettek - mind tapintat nélkül végigmérték. Megalázó nézésükre az öregember megfordult a másik irányba, ekkor megszorítottam kicsi húgom kezecskéjét - de nem fájt neki, csak észre vette és felkapta a fejét.

- Nézd csak Scharlott! Az a sok ember, akik a szerencsétlen öregapót figyelik - mind nagyon gazdagok.

- Annyira, mint mi?

- Igen. Körül - belül.

- És a bácsi? Ő miért alszik ott?

- Mert a sok gazdag ember tönkre tette. Vigyázni kell Scharlott mindenkivel! Nem szabad senkivel sem konfliktusban élni, mert akár te is erre a sorsra juthatsz.

- Jól van.

A jelenben: Már nem tudom...

Így él emlékemben mind az a sok "élmény" amit együtt éltem át vele. Már nem is törődöm velük. Fogalmam sincs hol szúrtam el, de ott nagyon elronthattam. Ma már nem foglalkoztat a kérdés: miért is gyűlölt meg, miért is zárkózik el előlem folyton? Nem. Nem törődöm vele! Jó: hazudni bűn... igazából még foglalkoztat, de manapság már akkor is boldog vagyok, ha csak köszön nekem egy "hello"-t. Tudom, hogy egy házban élek vele, de ma már nem olyan kedves velem, mint a Tokio Hotel előtt. Hát itt szúrtam volna el?