Tokio Hotel - NG (novella sorozat part2)
Sziasztok!
Noha a faktok mellett minden lelki erőmmel
azon igyekszem, hogy végre haladjak valami irányba a Why Not Me?-vel, ettől még
nem megy minden simán. Ezért most egy két részes novella sorozattal próbálkozom
be nálatok, aminek első részét még ma olvashatjátok! A másodikra nem tudom
mikor kerül sor. Aztán pedig teljes erőbedobással igyekszem befejezni a Why Not
Me?-t, mert drága barátnőm, Lotte-chan javaslatára már egy másik - nem
épp új, hanem 8-os - történettel is készülök! Ezeddig nem mertem feltenni, mert
túl sablonnak találtam, de, ha már egy ilyen profi, mint ő jónak érzi, akkor
szerintem megér egy próbát! ^^ Jó olvasást. Pussyy!
Emlékeztető:
Franklin Bill 12 (már 13) éves lánya, akiről
már karácsony tájt olvashattatok egy történetet. Aggodalomra semmi ok, mert
teljesen kamu, hogy lenne egy törvénytelen gyereke, de most megint elő kellett
rukkolnom valamivel, ugyanis pillanatnyilag semmi ötletem nincs a Why Not Me?
folytatására.
Az előző "részek" tartalmából:
Frankie megtudta, hogy az eddig ismert rokonain kívül még van egy apja (milyen
meglepő), aki nem is akár kicsoda. Elég sokáig tartott, hogy kialakuljon köztük
a jó kis "apa-lánya kapocs", ugyanis Bill nem akart magának gyereket
egyenlőre, ahogy bátyja se, Tom Kaulitz, akinek Billel ellenben egy fia
született. S talán a serdülő kori "érdeklődés az ellenkező nem iránt"
invitálta Jeremyt és Frankiet arra, hogy első sorban egymással próbálják
megtapasztalni, milyen is egy komolyabb kapcsolat? Noha Jeremy lelkesedése továbbra
is felhőtlen, addig Frankie olykor előtörő cinikus énje ezt nagyban
befolyásolja! És nem mindig jó irányban.
Miközben ők lelkesen igyekeznek egy komolyabb
kapcsolat csínyát-bínyát kipróbálni, addig Bill ideiglenes választotjával
próbál komolyabb utakra térni. De vajon ehez mit szól Frankie, aki világ
életében hűen utálta az anyja nevét viselő Larát? És ki az a titokzatos srác az
északi partról, aki nem fél Franklint ellopni Jeremytől?
The New
Generation - 2.novella
1.rész: Születésnapomra
Miközben
tekintéjesen hasba vágtam drága jó édes apámat (ezzel felébresztve őt) már
régen rossz volt. Nagyon rosszul tettem, hogy felébresztettem, mert most aztán
hallgathatom, ahogy a maga éneklési tehetségével elkántálja nekem a
"boldog születésnapot" hajnal óta negyedszer - ami még mindig nem
akkora probléma mint az, hogy ezt követően Tom, Ria és Jeremy is csatlakozik. A
pokol nyolcadik bugyrában szívesebben partyznék, mint itthon, négy felnőtt
rokkerrel, egy nővel, és az unokatestvéremmel, aki történetesen a barátom is.
Hiába kérleltem kérlelve a jó öreg Kaulitz "papát", hogy felejtse el
milyen nap lesz holnap - ergo ma - mert ő ettől sokkal inkább izgatottabb lett.
Mondtam neki, hogy nem kell semmi ajándék, születésnapi köszöntő dal meg oszt'
végképp nem! De egy német énekesnek aztán beszélhet az ember, még ha az az
illető tulajdon lánya is!
Jaj amúgy
tegnap nem voltam hajlangó azzal a kangyár Jeremyvel lenni egy szobában, így
apámmal aludtam, ami történetesen neki jelentett extra nagy szívást, hiszen
rengeteget forgolódok (és megjegyezném: CSAPDOSOK!) álmomban. De mit is tehet
egy magam fajta örökmozgó ennek érdekében? Semmit. Végképp semmit! Amolyan
születésnapi szeánsz lett már nálam, hogy előtte való nap örökké összekapok
Jeremyvel, és így apuval alszok. Ezt a helyet még a jó öreg "hagy legyek a
helyes, és pénzes apukád felesége" jelmondatú Lara sem lophatja el tőlem!
Ha én az apámmal akarok aludni azzal is fogok.
Miután
már századszor is végigkornyikálták a Happy Birthdayt a hirtelen beálló
szünetet kihasználva rohantam ki a szobából, és átérve sajátomba gyorsan
kikaptam szekrényemből az első kezem ügyébe akadó ruhadarabokat, hogy ez után a
lehető leggyorsabban lelépjek a helyszínről.
- OMG.
Ezt kibírni?!
Gondolkodtam
hangosan, majd kiérve a tűző napsütésbe rögtön lepörgettem magamban az Angyalok
városa béli lehetőségeket. Azért jó itt LA-ben, mert mindig van hova menni. A
sok helyet szinte lehetetlen megunni 4 év alatt. Napi választásom kivételesen
az óceán partjára húzott, de persze nem a strandolós részére, hanem arra, ahol
én eddig azt hittem senki sem jár. Jobb oldalamra magas sziklafal esett, míg a
balra már az öböl. Leültem a kellemesen meleg homokba és élveztem ahogy a
hullámok befedik meztelen lábfejemet. Közben viszont nem tudtam nem arra
gondolni, hogy, akik odahaza maradtak vajon mit szólnak ahoz, hogy se szó, se
beszéd leléptem. Na jó! Anjának szóltam, de ő úgysem mondja el. Ha igen akkor
megölöm!
Ekközben
otthon:
- Hé,
Jeremy! Nem láttad Franklint?
- Dehogy
láttam! Bár az se kizárt, hogy előlünk menekül. Ismerheted: mindig is utálta az
ilyen nagy felhajtásokat a szülinapja körül!
- Mi van?!
Dehát én eleget tettem a kívánságának! Nem rendeztem eget rengető partyt, pedig
nem mindennap 13 az ember lánya.
- Persze,
de ő Franklin! Tudhatnád, Bill...
- Hát már
hogyne tudnám. De szinte lehetetlen kinevelni belőle ezt az időnként beálló
zombulást, és flegmázást! Nem szeretem.
Bill a
napokban egyre többször elgondolkozott azon, hogy egy apának mit kell tennie,
vagy, hogyan kell tennie a lánya jól neveltsége érdekében? Viszont ő nem tudta,
hogy Franklin csak azóta ilyen kiábrándult, mióta meghalt az édesanyja. Most
ugyan mindene meg van, sőtt talán több is, de ettől még nem boldog! Kérdéses
ezt a drága apuci mikor lesz képes belátni...
Jeremy
látványosan lesz*rta a lelkizést és közben próbált a játékban lévő következő
ellenséggel való harcra koncentrálni. Bill persze azonnal észrevette, és
megnyugtatta magát, hogy nem csak Franklin neveltetése cseszelődött el, hanem
Jeremyé is. Ugyanis a sok hülye kérdés mögött egy vérbeli kocka gyerek állt. Ha
az apjára, Tomra tereljük a témát, akkor ez nem is olyan meglepő, mint hinnénk.
Ugyanis még a mai napig se veti meg a PC játékokat, pedig már rég túl van a
tinédzser koron!
Ilyen
gondolatok közepedte Billnek nem esett nehezére kisétálni egy szó nélkül a
helységből, és rögtön elé toppant lánya első számú "bébiszittere",
Anja.
- Hé,
Anja!
- Igen?
- Nem
láttad Franklint?
- Ó, hát
az előbb osont ki a hátsó ajtón. De nem tőlem tudja, mert meg fog nyúzni!
- Tök jó,
hogy elméletben én vagyok az apja, és ő akkor is neked mondd el mindent.
- Ó, hát
tudod adni kéne neki egy kis teret. Hiszen még csak most kamasz! Az ifjú
hölgyeknek mindig kell egy kis szabadság.
- Az
lehet, tőlem meg is kapja, de legalább a születés napján maradna a seggén!
- Hogy
beszélsz a lányodról? - társult a beszélgetésbe Ria, aki már kitanult édesanya lévén
tudja milyen szavaknak kéne elhagyniuk egy apa száját. Mögötte ott tolongott
Tom is, aki épp egy füstölgő nikotin rudat tartott középső, és mutató ujja
között.
Bill nem
röstelte magát túlzottan, hiszen az elején hangsúlyoztam, hogy ő nem tervezett
gyereket, ilyen alapon azzal sincs kifejezetten tisztában hogyan is kellene
viselkednie. A hallban ácsorgó díszes társaság még megtoldódott egy taggal, Jeremy
személyében, aki élőhalott mód, előre tartott kezekkel sietett anyja felé.
Elérkezve hozzá, lelkizésre felkészülten borult anyja dekoltázsára, és a
hasonló méretű domborulatok közé fúrta állát.
- Már
megint meg haltam!
- Látni... - közölte
apja hűvösen, miközben kicsit sem próbálta titkolni féltékenységét saját fia
iránt. Nem jelentéktelen módszerekkel próbálta kitúrni Jeremyt Ria karjai
közül, és ezt az anya is észrevette, aki öldöklő nézés váltása után szorosan
magához vonta fiát. Ria mostanában nem kapott elegendő szeretetet fiától,
legalábbis ő így érezte, de ha jobban belegondolnánk, akkor tiszta sor lenne,
hogy mindez csak azért van, mert a srácok kamasz korban nem az anyjukon akarnak
lógni. Dehát neki ez rosszul esik, na!
Bill
hirtelen szükségét érezte a témaváltásnak, és megint Anjához fordult:
- Akkor
mégis merre mehetett?
- Elment
az északi partra.
- Jeremy!
Hozd vissza!
Tom már
csak azért is parancsolt úgy fiára, mint holmi ebre, mert akkor tudta, hogy az
nem szólhat vissza, és Ria keblei megint csak és kizárólag az ő birtokában
lesznek. De fiától nem épp a várt választ kapta:
- Keresd
meg te, ha annyira akarod!
Tomnak
elő kellett rukkolnia valami ellenérvvel, amit meglehetősen gyorsan talált is:
- A te
csajod, és nem mellesleg az unokahúgod!
- Hát
aztán?
És még
Tom azt hitte Jeremyre semmi nem ragadt belőle... ennyit erről! Akár csak magát
látná.
***
A víz
olyan csábító volt, hogy lassan eljutottam addig, hogy még beljebb
merészkedjek. Éreztem ahogy a lábam alatt kígyózó hínár védelmében sok, apró,
már-már mikroszkópikus élőlény próbál menekülni a lábamra nehezedő testsúlyom
elől. Párat talán eltiportam, és azok már nem élnek, de még több millió élet
van az óceánban, ilyen alapon pedig ez nem is akkora veszteség. Miközben
rájöttem, hogy a telefonom még a zsebemben pihen, és visszasiettem a partra,
hogy betegyem egy kitülemkedő gallyra helyezett táskámba, addig valami miatt
erősödött a sodrás, és kishíján elestem. Mivel nem akartam telefonom éppségét
kockáztatni (azt csak akkor teszem, ha már meguntam, és akarom, hogy apa vegyen
egy újat - igen, mint egy anyagias picsa), ezért szaporáztam lépteimet, és
kisprinteltem. Gyorsan bedobtam a telefonomat, és villám szerűen meredtem hátam
mögé, az óceánra. Elakadt a lélegzetem - nem, nem egy hableányt láttam, hanem
sokkal jobbat: Peter Wranch-et, amint fedetlen, kidolgozott felsőtestén
végigsurran pár szerencsés vízcsepp, és sötét barna, rendkívül sűrű haja
nedvesen tapadt arcára. Levegőt venni is elfelejtettem extázisomban, és néztem,
ahogy akrobatikusan egyensúlyozik vörös szörf-deszkáján. Tudomásom szerint nem
egy versenyen kapott érmet, és a Hivatalos Amerikai Szörfversenyen is 9.
helyezést ért el, emellett nem hunyhatunk szemet a tény fölött, mi szerint idén
végzős diák a gimiben, ahova én is készülök. Nem mintha nyomoznék utána, de
tudom, hogy 19 éves, és éltanuló. Emellett brutálisan pofátlanul jó pasi!
Alig
vártam, hogy eljusson a partig, ahol én csorgó nyállal vártam rá.
- Aloha,
Sidek!
Imádtam,
hogy a vezeték nevemet C helyett, Z-vel mondta ki mindig. Ő volt az egyetlen,
akitől ezt el tudtam viselni. Ó! Mielőtt nekiesek az ábrándozásnak
tisztázhatnám, hogy édesapám a saját érdekemben íratott be a suliba, mint
Franklin K. Zidek, hogy nagyobb biztonságot élvezzek a média elől, de még
milyen jól tette! Mert most az egész suli helyett csak annak a 85%-a van
tisztában azzal, hogy az ő lánya vagyok. A K egyébként a Kaulitz lenne amúgy
is, de ezt jól eltitkolta (legalábbis ezt érezte még anno) azzal a ponttal.
- Hy
Peter. Mi a helyzet?
Próbáltam
megőrizni lazaságom, de ez nem járt túl nagy egyszerűséggel, ugyanis bitang
pusztulatosan jó pasi. Csak ne lenne egy híján 20 éves! Nos... ilyen esetekben
rendkívül nehéz elfogadni, hogy közte és az apám között csak kurta 9-10 év van.
Még egy ok, amiért nem javaslom a védekezés nélküli szexet senkinek
tinédzser-rokk sztár korban! Van, hogy elgondolkodom, vajon az unokabátyámnak,
Tomnak vajon hány törvényen kívüli gyereke van?
- Semmi,
édes. Szépek a hullámok, és az idő is smakkol. Tökéletes, hogy szörfdeszkára pattanva
kiélvezzem, nem?
-
Cool... milyen kár, hogy én még sose szörföztem! Akkor talán tudnám miről
beszélsz.
Persze
sajnáltatásom mögött erőteljesen megbújt, hogy rávegyem egy kérdésre. Ezt nem
nevezném hölgyválasznak, mert esetünkben csak komoly kerítésekkel érem el, hogy
megkérdezzék tőlem, amit akarok.
- Akkor
nem is tudsz szörfözni?! Nahát. Ez szívás Sidek! Megtanítsalak?
- Nem
venném rossz néven. - vigyorogtam, mint a tejbe tök, és közben próbáltam
szívdöglesztően nézni. Noha még csak 13 vagyok, de szerintem simán rám vágná az
ember a 16-ot! Ilyenkor nem veszem rossz néven, de mi lesz velem felnőtt
korban? Vajon 27 évesen 30-nak nézek majd ki? Ó szuper.
- Sirály.
Van nálad fürdőruha?
-
Rajtam, nem nálam! De ezzel az erővel határozottan igen.
- Helyes! Kapd
le ezeket a göncöket, és csobbanjunk.
Azt
hiszem tökéletes szülinapom lesz...
(Ekközben
Bill és Anja elindultak megkeresni Franklint.)
- Most
komolyan nem szörföztél még, vagy ez csak kifogás?
-
Helyesebb megközelítés, hogy még soha nem szörföztem, és ez jó kifogás!
Tájékoztattam
a saját bevállalós módomon, és itt ki is hunyt a tudományom, mert megcsappant
az önbizalmam a szexi mosolya végedt. A mosolya még jobban kiszélesedett, és
elmagyarázta hogyan száljak fel a szörfdeszkára.
Szép
fürdőruhám volt, kijelentem. Ez épp kapóra is jött! Színes egyéniségemet
tökéletesen tükrözte a szivárvány mintás bikini, ami kihangsúlyozta hosszú
szőke hajamat, ami a pára végedt tökéletesen behullámosodott.
-
Megnézzük, hogy fel tudsz e állni. Kapaszkodj belém nyugodtan, ha elesel
elkaplak. - nem véletlen, hogy tényleg elestem. Noha 13 évesen már beillek
egy szűz ribinek, attól még leszögezhetem ez csak a látszat. Egyszerűen élvezem
az életet, és most Jeremy sem érdekel! A múltkor őt is rajta kaptam, ahogy Ruti
Hayekkel fagyizgat, bár azt már nem vártam meg, hogy egymás szájából is
kinyalták e a fagyit, mert csak lesiből néztem. De úgy döntöttem nem vonom érte
kérdőre Jeremyt, hiszen ez csak egy amolyan apjától örökölt tulajdonság, nem?
Ilyen alapon én is örökölhetek Tomtól, hiszen Billel, azaz apuval ikrek. Vajon
miért esik nehezemre leapázni őt?
Miközben
már harmadszor készülök leesni Peternek új ötlete támad:
- Mi
lenne, ha előtte még csak kézzel és lábbal eveznénk?
-
Felőlem!
Válaszoltam,
mert nekem addig mindegy, amíg vele vagyok. Bár nem tudom Jeremy mit szólna
hozzá... de e percben nem is ez köt le! Ráérek még hűséget fogadni egy
férfinak, nem?
Peter
parancsára ráültem a deszkára, és magam előtt támaszkodtam feszesen tartott
karokkal.
- Ügyes...
- bökte oda, majd bemászott mögém, és átkarolta a derekam. Állát
enyhén a vállamba bökte, én pedig elpirultam mikor éreztem, hogy gyengéden
simogatja a hasamat. Jeremy mikor csinál ilyet? Ő álltalában csak a nyelvét
dugja le a torkomon, és a seggemet fogdossa. A gyengédség hiányzik. Vagy lehet
tudatlan vagyok, és nem vagyok tisztában dolgokkal? Persze, semmi kétség,
hiszen ez elég rövid út ahoz, hogy ágyba vigyenek valakit, ugye? Biztosra
veszem, Jeremy szokott beszélni ilyenekről.
- Kösz!
- ujjongásom ugyan tettettem, mert kezdett megijeszteni az egyre
intimebb kapcsolat. Mert mi ez, ha nem intim? Belém van bújva. Csak mondjuk
annyira nem zavar, legalábbis nem kéne zavarjon, mert tényleg a szó szoros
értelmében egy szex szimbólium, de ettől... - és hirtelen kocsi dudálásra leszek
figyelmes.
- Hú, az
ott nem a híres faterod?
- De!
Ezek szerint mennem kell. Úgy sajnálom!
- Nem gáz,
majd máskor folytatjuk. Kiviszlek, gyere!
Segítségével
nehezen kijutottunk a partra, és már vártam, hogy elcsattanjon egy atyai pofon,
de ehelyett csak egy gyengéd tockossal szolgált a jó drága Bill. Anja a
kocsiban pislogott, és beküldött mellé, de fél füllel még hallottam, hogy apám
odaböki Peternek:
- Egy
számot mondok neked, Pet! Tizenhárom!
Ha jó
kedvemben lettem volna, és nem megkönnyebbülten felsóhajtottam volna, akkor még
lehet nevetek is, de ehelyett csak bárgyún intettem neki, és már lelkemet
készítettem fel a szentbeszédre, Anja hallgatóságában.
-
Hallgatlak.
- Mi az,
hogy "hallgatlak"? Franklin! Nem a haverod vagyok, hanem az apád! És
tudtommal egy 13 éves kamaszlánynak nem tartozik a napirendjébe, hogy húsz éves
hullámlovagoknak hagyja, hogy tapizzák őt! Mégis milyen dolog ez?
- Apa!
Tizenhárom vagyok. Most te is mondtad! Tudok magamra vigyázni.
- F*szt
tudsz magadra vigyázni! - lelassított a pirosnál. Eltakarta szemét hatalmas kezével, és
hatalmasat sóhajtott. Követtem példáját egy halkabbal, és forgattam szemeim.
Utána persze visszavett, és már kevésbé ingerülten papolt: - Most
megérdemelnél egy hét szobafogságot, sőtt, egy hónapnyit is! Nem. Egy évnyit.
Ahh! Nem tudom. Na és Jeremyre nem is gondolsz?
- Apa,
tartok tőle, hogy a hősszerelmes cuccot nem örököltem tőled. Meg még amúgy is
korai! Csak 13 vagyok.
- Tök, jó,
hogy előbb még határozottan: tizenhárom vagyok, tudok magamra vigyázni. Most
meg? CSAK 13 vagyok.
- Olyan
gyerekes vagy néha!
- Még jó!
Te pedig még gyerek vagy ahhoz, hogy felnőtt ként kezdj viselkedni. A témát
lezártam...
Szánakozó
tekintetem nehéz volt legyűrnöm magamban, de közben tudtam, hogy szomorú se
lehetek, mert akkor már megint bezárkózik a szobájába, és három napig le se
jön, még kajálni se, miközben valami über depis számon dolgozik. Ilyen az élet,
ha majd 30 évesen is egy szentimentalista ürge vagy!
***
Miközben
eljátszottam a jó öreg boci-szem effektet, és közben leszögeztem, hogy többé
nem csinálok ilyet, már az ő lelke is megnyugodott, és még homlokon is csókolt.
Aztán elmagyarázta, hogy csak azért aggódik, mert szeret, és szeret, mert
aggódik értem. Persze elérte, hogy összezavarjon, de utána nem volt nehéz egy
mosollyal felszambáznom az emeleti szobába. Viszont fél úton utánam szólt:
- Majd
este felé gyere át hozzám! Beszélnünk kell.
Próbáltam
nem aggódani, ami sikerült is, de helyette féltem. Nagyon tartottam tőle mit
akar mondani, nagyon ijesztő, mikor komolyan akar dumálni valamiről. Miért is?
Mert akkor mindig olyasmiről van szó, amit én totál-tuti-biztos nem akarok.
Felérve
Jeremyt pillantottam meg, aki az ágyamon aludt. Hirtelen rám tört a szégyen, és
borzasztó embernek tartottam magam, amiért egy nála jóval idősebb sráccal
próbáltam összemelegedni az öbölben. Szégyenségemben odabújtam mellé, és
átkaroltam. FRANCOKAT ALSZIK! Hátraívelte kezét, és rögtön hátsó
domborulataimat kényeztette. Ideges lettem, de hagytam neki, hiszen eszembe
jutott a Peterös eset.
- Tudod
miről akar veled apád beszélni?
- Nem,
de remélem nem is fogom megtudni!
- Én
tudom. Apa szerint elég nyilvánvaló, anya szerint pedig várható volt...
- Úr
Isten! Mégis mi?!
Megrángattam,
amire a hátára fordult, én pedig átgurultam rajta, és most a másik oldalról
öleltem.
Mikor
szóra nyitotta száját elkapott a borzongás. Rettegtem. Erősen megszorítottam a
pólóját, remélve, hogy még se mondja el a dolgot. De ehelyett bekövetkezett,
amitől féltem: kinyögte.
- Meg
akarja kérni Lara kezét!
To Be Countinied...